A tábor főkapuján kilépve haladjunk az aszfaltúton kb. 200 métert, ahol a nagy nyárfák mellett balra nyílik egy keskeny ösvény! Ne ijedjünk meg, az első 10 méter ilyen, utána tiszta, szép, széles úton folytathatjuk a túrát. Itt azért ilyen buja a növényzet (csalán, bodza, aranyvessző, meg a vízkedvelő, sokszor ártéri kanadai nyár), mert a dombról ide folyik le a völgybe a csapadék. A következő szakasz, mint a térkép szintvonalai is mutatják, egy 30 méter magas (ez egy tízemeletes ház magassága!) meredek emelkedő. Kitartás! Szép tölgyerdőben visz fel a homokos-löszös út (a Sokoró dombság felszíni takarója sok helyen ez, egyébként mészkő az alapkőzet). Az ösvény mellett az ügyesek ősszel hamvas szedret, fekete szedret találhatnak – finom és egészséges a gyümölcse, fogyasszuk bátran! Jó szeműek ráismerhetnek az erdei szamóca leveleire is, gyümölcsét tavasz végén, nyár elején élvezhetjük. A gerincen a fenyvesek gyűrűjében szusszanjunk egyet, de ne itt időzzünk hosszabban, hanem sétáljunk el jobbra (mindössze 100m) a mezei virágokkal szegélyezett kis ösvényen egy kedves eldugott füves tisztáshoz! Itt már teljesen a fekete fenyő (törzse palaszürke) és az erdei fenyő (a törzs alja rókavörös színű) az uralkodó. A levegőben is érezni a gyanta illatát és érdemes a fa kérgét is megtapogatni, milyen lemezesen foszlik le. A fenyő alapvetően egyetlen sudár törzset nevel, nem ágazik el, kivéve, ha valamilyen betegség, vagy fagy a csúcshajtását tönkre teszi: ilyenkor az oldalágak kelnek versenyre és sokszor 2-3 törzs is folytatódik. Keressünk ilyen fákat a környéken! A 10-15 éve sérült fáknál sokszor még a kanyarulat is látszik, hogy az oldalág beáll a törzs tengelyébe és onnan nő felfelé. A fenyő korát könnyen megállapíthatjuk anélkül, hogy a törzsét elvágnánk és évgyűrűket számlálnánk. Mivel örvös ágállású és évenként hoz egy-egy újabb szintet, csak ezeket az „emeleteket” kell a földtől a csúcsig megszámlálnunk. Figyelem! Az elszáradt, vagy már csak a helyüket mutató ágcsoportokat is számoljuk bele. Ez az alsó szárazság nem betegség, hanem a tűlevelű fenyő koronája olyan jól záródik (egy sűrű fenyőerdőben nappal is éjszakai sötétség lehet), hogy az alsóbb ágaktól elfogja a napfényt, s így azok elszáradnak. A fenyő virága (nem termése!) a toboz. Sokszor évekig

csücsül fent az ágakon, mire megérleli benne a magot, ezért a szirmai úgymond elfásulnak. Visszautunknál a meredek emelkedő tetején jobbra, de akár itt a réten is, találhatók olyan tobozok, amelyeket mókus rágcsált meg (mint egy almacsuma); vannak továbbá olyanok is, amelyeket a madarak borzoltak szét, hogy csőrükkel a finom és tápláló (nekünk embereknek is!) fenyőmaghoz hozzájussanak. A fenyőerdők sajátos madárvilágához tartozik a szép tollazatú Fenyőpinty, a szerényebb Fenyőrigó, vagy a Keresztcsőrű, aki speciális csőrével egyetlen mozdulattal fordítja ki a magot a toboz pikkelyei közül. Menjünk vissza a gerincen a meredek ösvény tetejéig és ott jobbra fordulva folytassuk az utunkat enyhén lefelé egy nagy Tölgyerdőben! Hamarosan egy zsákutca ágazik el balra, sétáljunk be a vadászlesig és a vad-szóróig! A tölgyerdő önmagában is rengeteg táplálékot ad a vadaknak, hiszen a fa termése, a makk, kedvenc csemegéje a környéken is előforduló nagyvadaknak: Vaddisznónak, Szarvasnak, Őznek, de szívesen eszi a Mókus is. Csemege számos madár számára is; pl. a Szajkónak, aki mohósága és feledékenysége révén „ülteti” az erdőt, hiszen sokszor ejt el a csőréből a sok makkból, máskor dióból, gesztenyéből, vagy ha el nem is ejti, de eldugja későbbre, ám elfelejti a rejtekhelyet. Ráadásul a tölgyes otthona sok gombának is (a környéken Pereszke, Nagy őzláb és Óriás pöfeteg fordul elő az ehetőkből és Légyölő galóca a számunkra mérgezőkből – ám a vaddisznó számára ez csemege). Idősebb fákon Taplót, vagy dekoratív Lepketaplót találhatunk. A Tölgyes Magyarország őshonos fája, értékes, hosszú időt megélő faj. Száradó leveleit csak tavasszal, hajtáskor veszti el, így nyáron is vastag avar borítja az erdő alját, mintha csak ősz létezne lent. Ez jó búvóhely rágcsálóknak, rovaroknak. A nagytestű – védett – Szarvasbogár hímje is előfordul itt nyár elején, az őket hónapokkal túlélő nőstények később is. A korábban említett nagyvadak éjszakai állatok, így napközben esetleg a nyomaikat (patanyom, vadcsapás, szőrcsomók) lelhetjük meg. Vadászatukkor a vadász napokkal korábban „beetet” a szóróra (pl. kukoricát szór ki, de alma, paprika széna, egyéb gabona is lehet az élelem; Rókának lúdtojás,), majd este feltelepedik a lesre és ott várja türelemmel a vadat. Szeptemberben a szarvasbikák udvarlási, párzási szokásaikhoz kötődő szarvasbőgés hallható. Télen, mikor a lombok lehullanak és átlátható az erdő, kevesebb a búvóhely, a hóban jól követhetők a nyomok, éjszaka is világosabb van az erdőn, a vad bundája is vastagabb, szebb, és éhesebb is, hiszen kevés a természetben található élelem - tehát jobban jönnek a kirakott táplálékra, ilyenkor vannak a legeredményesebb vadászatok Tavasszal a fiatal állatokat és mamájukat védi a vadászati törvény, ilyenkor nem szoktak lőni. Egyetlen éjszakai ragadozó-madárként a Macskabagoly hallható a környéken.

Újból térjünk vissza a fő csapásra és folytassuk az utunkat, enyhén felfelé a tölgyerdőben. Hamarosan egy T elágazáshoz érkezünk, itt forduljunk balra! Itt már az akác és a bálványfa az uralkodó. Sajnos mindkét fa idegen a környéken. Az akácot azért hozták be Amerikából kb. 200 éve, mert gyorsan nő (20 év után vágásérett, szemben a tölgy vagy bükk 80-100 évével) ám emiatt sokszor kiszorít minden más fajt. Ha benézünk az akácerdőbe, alig látunk más növényt, aljnövényzetként is csak füvet. Ami még előfordul, mind nitrogén-kedvelő fajok: Bodza, Nagy csalán. Ennek megfelelően az állatvilága is szegényesebb. A Bodza cserjék fája erdészeti szempontból értéktelen, ám virága, termése gyógyteáknak, üdítő italoknak is alapanyaga. A bálványfa bár nagyon dekoratív a hosszú nyélen ülő szárnyas leveleivel, de egy értéktelen, használhatatlan fa. Ráadásul semmilyen állat nem legeli le, mert keserű és büdös a levele. Az útra behajló gallyak közül dörzsöljük csak meg egynek a levelét és szagoljuk meg! Így védekezik a

Tavasszal sok munkát ad a környékbeli méheknek a még levelesedés előtt tömegesen megjelenő akácvirág. Mi magunk is kóstoljuk meg bátran, a csészelevelek tövében található édes nektár finom csemege. Ezen a környéken koratavasztól őszig van a méheknek munkája, mert az elsőként virágzó Korai juhar után az előbb említett Akácon át az ősz közepéig virágzó Kanadai Aranyvesszőig sok-mindenről gyűjtögethetnek. Az Aranyvessző is idegen gyomnövény, szép aranysárga virágának örülhetünk ugyan, de közben sok nemesebb fajt kiszorít gyors, magas növésével. Itt-ott találkozhatunk saras részekkel – szerencsére ritkán, mert a homokos dombságunk hamar elissza a nedvességet – lehet, hogy az éjjel itt járt állatok patanyomait felfedezhetjük a környéken. Hamarosan újabb kereszteződéshez érkezünk, ahol ismét balra kell fordulnunk, enyhén lefelé tartó, homokos szekérúton. Jobbról a nemesebb és ehető termésű növények közé tartozó Galagonya bokrokkal, olykor Kökénnyel találkozhatunk, balról főleg Bodza és akác határolja az utat. Lágyszárúakból az Aranyvessző, Hólyagos habszegfű, Vérehulló fecskefű, Vadmurok (a répa őse – pont olyan a levele), Szamóca található. Előfordul az ehető, lóherére emlékeztető (de annál bokrosabb, és szív alakú levelei is üde zöldebbek)

Madársóska. Az út pereme pedig, ahogy egyre lejjebb érünk a völgybe, egyre magasabb lesz, mutatva, hogy a nagy esőzésekkor, hóolvadáskor itt lezúduló, gyorsuló víz hogyan mélyíti, vájja egyre mélyebbre az utat. A legmeredekebb részen már több méter magasak a löszfalak mellettünk. Megfigyelhető a talaj rétegződése – fent a sötét humuszos réteg, majd az élettelenebb homokos sávok vas (vöröses, rozsdás elszíneződés) kalcium (fehér kirakódások, főleg egykori gyökerek mentén) és mangán (feketés elszíneződések) kiválással. Jól láthatók a lágyszárú és fás-szárú növények különböző gyökerei is, valamint a sok-sok földben élő állatka lyukai: kicsitől a nagyig, férgektől a rágcsálókig.

A tábor főkapuján kilépve menjünk el a Paperdő utcáig (kb. 150m) és forduljunk jobbra. Enyhén emelkedő, homokos, betonos úton indul sétánk. Az út igen kis forgalmú, de azért számítani kell autókra! Jobbról modern, de szép építésű újbarokk ház látható, frissen telepített szőlővel. Az apró ablakok, a tornác, a nagy hátsó pince és melléképület a régi időket idézik. Hamarosan sűrű erdőbe jutunk, balról elhagyva Győrújbarátot. Az út mentén balról az árokban Bodza, Aranyvessző, Szeder, míg jobbról Tölgyesek, Akácosok váltják egymást. Sok helyen megfigyelhető a lágyszárú, de magasba törő, kúszó Vadkomló és Vadszőlő. A napfényért való küzdelem mindenütt jelen van a zöld növények között, az előbbi fajok így próbálnak a fák koronájának árnyékából kibújni – sajnos sokszor ezzel megfojtva a környezetük növényvilágát. Az utat végig Erdei szamóca, Madársóska is szegélyezi, amelyek évszaktól függően virágukat vagy termésüket kínálják. A tölgyerdő önmagában is rengeteg táplálékot ad a vadaknak, hiszen a fa termése, a makk, kedvenc csemegéje a környéken is előforduló nagyvadaknak: Vaddisznónak, Szarvasnak, Őznek, de szívesen eszi a Mókus is. Csemege számos madár számára is; pl. a Szajkónak, aki mohósága és feledékenysége révén „ülteti” az erdőt, hiszen sokszor ejt el a csőréből a sok makkból, máskor dióból, gesztenyéből, vagy ha el nem is ejti, de eldugja későbbre, ám elfelejti a rejtekhelyet. Ráadásul a tölgyes otthona sok gombának is (a környéken Pereszke, Nagy őzláb és Óriás pöfeteg fordul elő az ehetőkből és Légyölő galóca a számunkra mérgezőkből – ám a vaddisznó számára ez csemege). Idősebb fákon Taplót, vagy dekoratív Lepketaplót találhatunk. A Tölgyes Magyarország őshonos fája, értékes, hosszú időt megélő faj. Száradó leveleit csak tavasszal, hajtáskor veszti el, így nyáron is vastag avar borítja az erdő alját, mintha csak ősz létezne lent. Ez jó búvóhely rágcsálóknak, rovaroknak. A nagytestű – védett – Szarvasbogár hímje is előfordul itt nyár elején, az őket hónapokkal túlélő nőstények később is. A tájidegen akácot azért hozták be Amerikából kb. 200 éve, mert gyorsan nő (20 év után vágásérett, szemben a tölgy vagy bükk 80-100 évével) ám emiatt sokszor kiszorít minden más fajt. Ha benézünk az akácerdőbe, alig látunk más növényt,

aljnövényzetként is csak füvet. Ami még előfordul, mind nitrogén-kedvelő fajok: Bodza, Nagy csalán. Ennek megfelelően az állatvilága is szegényesebb. A Bodza cserjék fája erdészeti szempontból értéktelen, ám virága, termése gyógyteáknak, üdítő italoknak is alapanyaga. Tavasszal sok munkát ad a környékbeli méheknek a még levelesedés előtt tömegesen megjelenő akácvirág. Mi magunk is kóstoljuk meg bátran, a csészelevelek tövében található édes nektár finom csemege. Ezen a környéken koratavasztól őszig van a méheknek munkája, mert az elsőként virágzó Korai juhar után az előbb említett Akácon át az ősz közepéig virágzó Kanadai Aranyvesszőig sok-mindenről gyűjtögethetnek. Az Aranyvessző is idegen gyomnövény, szép aranysárga virágának örülhetünk ugyan, de közben sok nemesebb fajt kiszorít gyors, magas növésével.

Hamarosan jobbról szép tisztáshoz érkezünk, - a jobbra térő úton fogunk majd sétánkból visszaérkezni – de mi haladjunk tovább egyenesen a beton úton! A tisztás úttal határolt szélein mindenhol buja Hamvas- és Feketeszederrel találkozhatunk, fogyasszuk bátran ősszel érő finom gyümölcsét! Itt-ott csipkebogyó is van, ezek jobbára még savanyúak, az első fagyok után válik finom édessé magas vitamintartalmú termésük. A tisztás virágai között szép időben sok-sok rovarra lelhetünk, lepkék, pókok, szöcskék, sáskák hadai keresik itt táplálékukat. Rövidesen szépen rendezett kertek, házak közé érkezünk. Paperdő egykor önálló falu volt, most Győrújbarát külterülete. Érdemes elidőzni egy-egy szépen rendbetett portánál, megfigyelni valamely régi, vályogfalú, nádtetős parasztházat. Elgondolkodni az egykori gazdák életén, mértékletességén. A házak falán, udvarukon sokhelyütt régi mezőgazdasági és ház körüli szerszámok is láthatók. Majd mindenhol találunk az udvaron Diófát (és az út mentén, meg az erdő belsejében is, hiszen Szajkó, Varjú, Mókus mind-mind széthordja, elejti a magját), ősszel ennek lehullott gyümölcséből is kóstoljunk! Őszre érik be a falu középtáján, jobbra ültetett apró szemű, de zamatos „Parasztbarack” is. Nyáron a szederre emlékeztető termésű Eperfáról kóstolhatunk (Paperdő elején, az úttól balra). Továbbhaladva az egykori falu egyetlen utcáján felfelé, jobbról a korábban mindenkinek vizet adó kerekes kutat elhagyva, majd elhaladva egykori magyar pásztor- és terelő-kutya fajokkal (Komondor, Puli, Pumi) védett porták mellett, nemsokára elfogy a beton és meredek, homokos mélylösz-útban folytatódik a túránk. A magas oldalfalak, az elhagyott rókaluk, az izgalmasan kanyargó vastag gyökerek talán feledtetik a kaptató nehézségét. A Sokoróban igen gyakoriak az ilyen mély-lösz utak, a nyúli Szurdik vagy Vaskapu is ilyen, csak 15 m magas falakkal. A legmeredekebb részen már több méter magasak a löszfalak mellettünk is. Megfigyelhető a talaj rétegződése – fent a sötét humuszos réteg, majd az élettelenebb homokos sávok vas (vöröses, rozsdás elszíneződés) kalcium (fehér kirakódások, főleg egykori gyökerek mentén) és mangán (feketés elszíneződések) kiválással. Jól láthatók a lágyszárú és fás-szárú növények különböző gyökerei is,

valamint a sok-sok földben élő állatka lyukai: kicsitől a nagyig, férgektől a rágcsálókig. Az út tetején csillag alakú ötös elágazásnál várhatjuk össze egymást – balra egy szép pincesorhoz, a Fehérkereszt horgashoz jutnánk; előre-fel a Magos hegy csúcsára, előre-le a fenyvesen keresztül a nyúli sípálya ill. a Bakony lehetne a cél. Mi forduljunk élesen jobbra és sétáljunk ki a hatalmas területű Prépostpusztai rétre!

Rögtön az első szakaszról pazar kilátás nyílik Győrújbarátra, Győrre és általában a Kisalföldre. Szépen látszik, hogy hogyan indulnak a Sokoró lankái, és tiszta időben az É-NY, Ny felé nyitott réten elnézve, a látóhatáron, tőlünk 100-150 km-re látszik a Kőszegi-, a Soproni-hegység, valamint az osztrák Alpok magas hegyei. A vadvirágos rét, melyet nem művelnek, vegyszereznek, egyszerűen csak olykor lekaszálnak, kitűnő vadászterület a környéken előforduló Egerészölyvnek (talán most is láthatunk az

égen körözni) és Karvalynak. Ők fogdossák össze a mező rágcsálóit: cickányt, egeret, pockot. Éjszakai vendégként Róka is előfordul és a nagyvadjaink (Vaddisznó, Szarvas, Őz), mint azt a réten álló vadászlesből is sejteni (szerencsés esetben látni ) lehet. Találkozhatunk még a gazdag rovarvilágon kívül gyíkokkal és olykor, meglepő módon Vízisiklóval. A rét jobb szélén haladva, követve a füves kocsiutat egy erdőszélre jutunk, majd az út, az erdőben meredeken lefelé egy erős jobbkanyarral levisz minket a Paperdei kövesút és a korábban említett tisztáshoz. Innen balra fordulva ereszkedhetünk le a falu széléhez és a táborhoz.