Az önkormányzati adóhatóság hatáskörében eljárva, az adóhatóság a nyilvántartásában szereplő adatok alapján, a kiállítás napján fennálló állapotnak megfelelő, az adózó által kért és a jogszabályban előírt adattartalommal állítja ki a nála vezetett adószámlákra vonatkozó adóigazolást (adóhatósági igazolást).
Jogosultak köre
Adózó az a személy, akinek vagy amelynek adókötelezettségét adót, költségvetési támogatást megállapító törvény, az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény, az adózás rendjéről szóló törvény vagy önkormányzati rendelet előírja.
Adózónak kell tekinteni a bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján kezelt vagyont.
Nem minősül adózónak a kizárólag az adó megfizetésére kötelezett személy. A kizárólag az adó megfizetésére kötelezett személy is gyakorolhatja a törvény szerint az adózót megillető jogokat.
A jogszabály erejénél fogva ügyfélnek minősülő személyre a fizetési kötelezettségével kapcsolatban az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény adózóra vonatkozó rendelkezései is megfelelően alkalmazandóak.
Ha törvény nem írja elő az adózó személyes eljárását, helyette törvényes képviselője, vagy az általa, illetve törvényes képviselője által meghatalmazott személy is eljárhat. Jogi személy törvényes képviselőjének eljárása személyes eljárásnak minősül.
Mit kell tennie
Az adózónak az adóigazolás, adóhatósági bizonyítvány kiállítása érdekében kérelmet kell benyújtania.
Az adózó kérelmében feltünteti a felhasználás célját, megjelölve azt a szervet, szervezetet vagy más, az adózótól eltérő személyt is, amelynek eljárásában a hatósági bizonyítványt fel kívánja használni.
Az elektronikus ügyintézésre kötelezett ügyfelek a kérelmet joghatás kiváltására alkalmas módon az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített nyomtatvány elektronikus úton történő megküldésével tehetik meg. Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett ügyfelek papír alapon is benyújthatják a kérelmet.
Kötelezettségmulasztás
Ha az adózó valótlan vagy olyan adat igazolását kéri, amely az adóhatóság nyilvántartásában nem szerepel, az adóhatóság a hatósági bizonyítvány kiadását megtagadja.
Határidők
Az adóhatósági igazolás kiállítására irányuló kérelmet a kérelem beérkezésétől számított 6 napon belül kell teljesíteni. Az ügyintézési határidő a kérelemnek az adóhatósághoz történő megérkezését követő napon kezdődik. Az ügyintézési határidőbe nem számít be a hiánypótlásra és a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő. Ha a határidő utolsó napja olyan nap, amelyen az adóhatóságnál a munka szünetel, a határidő a következő munkanapon jár le.
Benyújtandó dokumentumok
Az E-önkormányzat Portál felületéről az alábbi nyomtatvány érhető el az online kitöltés és beküldés lehetőségét biztosító iForm űrlap formátumban, valamint – akár ügyfélkapus bejelentkezés nélkül is, magánszemélyek részére – nyomtatható PDF formátumban.
- iForm Nyomtatvány megnevezése: Kérelem adóigazolás, adóhatósági bizonyítvány kiadására
- Ágazat: Adóügy
- Ügytípus: Általános adónyomtatványok
Az E-önkormányzat Portál innen érhető el.
Fizetési kötelezettség
Az adóhatósági igazolás kiállítása az illetékekről szóló törvény alapján illetékmentes.
Eljáró szerv
Győrújbaráti Polgármesteri Hivatal
9081 Győrújbarát, Liszt F. u. 9.
Telefon: (+36) 96/543-651, (+36) 96/543-648
Hivatalai kapu rövid neve: PHGYBARAT
KRID azonosító: 403093159
Egyéb információk
Az adóhatósági igazolás kiállítása az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény XXI. mellékletében foglaltak alapján illetékmentes.
Az elektronikus ügyintézésre kötelezett ügyfelek részére az adóigazolás elektronikus úton kerül kiállításra és megküldésére a hivatalos tárhelyre.
Az általános adóigazolás tartalmazza az adózónak az igazolás kiadásának napján vagy az igazolás kiadása iránti kérelemben megjelölt napon
a) az adóhatóságnál fennálló adótartozását vagy az állami adó- és vámhatóságnál fennálló tartozását vagy annak hiányát,
b) a kiállítás napjáig előírt valamely adónemre vonatkozó adatbejelentési, bevallási és adófizetési kötelezettség elmulasztását, ide nem értve azt, ha az adóhatóság által lefolytatott ellenőrzés a mulasztást feltárta, és az adózó a végleges megállapítások alapján keletkezett fizetési kötelezettségét teljesítette, és
c) a végrehajtásra vagy a visszatartásra átadott köztartozásokat.
A nemleges adóigazolás igazolja, hogy az adózónak az igazolás kiállításának napján vagy az igazolás iránti kérelemben megjelölt napon az adóhatóságnál nyilvántartott tartozása, valamint végrehajtásra vagy visszatartásra átadott köztartozása nincs.
Vonatkozó jogszabályok
- 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről
- 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról
- 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet az adóigazgatási eljárás részletszabályairól
- 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól
