Séta-futó és kerékpárutak

kicsiknek, nagyoknak, kevés idővel rendelkezőknek, bárkinek >>

Egyéb túrák :

1. túra: Buszmegálló – Kilátó

• 
  térkép és GPS adatok
  A kilátónál a szép tájon kívül tűzgyújtási lehetőség is
  van!

2. túra: Buszmegálló – Emlékpark – Buszmegálló körtúra

• térkép és GPS adatok1
• térkép és GPS adatok2
• térkép és GPS adatok3
• térkép
  és GPS adatok4
  ahol a kilátóhoz érkezünk, utána már a buszmegálló a
  következő célpont
• térkép és GPS adatok5

3. túra: Buszmegálló – Tényő

• térkép és GPS adatok1
  ebben a kereszteződésben tovább kell haladni előre, balra a kilátó néhány
  száz méterre, ha van időnk, nézzük meg!
• térkép és GPS adatok2
  ebben az elágazásban tovább egyenesen, ha balra
  fordulunk is jó, csak kerülő. Ha van időnk a kitérőre szép táj fogad minket.
• térkép és GPS adatok3
  a keresztúton balra tartva haladjuk
• térkép és GPS adatok4
  továb haladva az
  úton, jobbra tartunk
• térkép és GPS adatok5
  itt jobbra fordulva elérjük a tényőre vezető utat
• térkép és GPS adatok6
  ez egy jó lejtős szakasz és már Tényőn is vagyunk!

1. TÚRA

A tábor főkapuján kilépve haladjunk az aszfaltúton kb. 200 métert, ahol a
nagy nyárfák mellett balra nyílik egy keskeny ösvény! Ne ijedjünk meg, az első
10 méter ilyen, utána tiszta, szép, széles úton folytathatjuk a túrát. Itt azért
ilyen buja a növényzet (csalán, bodza, aranyvessző, meg a vízkedvelő, sokszor
ártéri kanadai nyár), mert a dombról ide folyik le a völgybe a csapadék. A
következő szakasz, mint a térkép szintvonalai is mutatják, egy 30 méter magas
(ez egy tízemeletes ház magassága!) meredek emelkedő. Kitartás! Szép
tölgyerdőben visz fel a homokos-löszös út (a Sokoró dombság felszíni takarója
sok helyen ez, egyébként mészkő az alapkőzet). Az ösvény mellett az ügyesek
ősszel hamvas szedret, fekete szedret találhatnak – finom és egészséges a
gyümölcse, fogyasszuk bátran! Jó szeműek ráismerhetnek az erdei szamóca
leveleire is, gyümölcsét tavasz végén, nyár elején élvezhetjük. A gerincen a
fenyvesek gyűrűjében szusszanjunk egyet, de ne itt időzzünk hosszabban, hanem
sétáljunk el jobbra (mindössze 100m) a mezei virágokkal szegélyezett kis
ösvényen egy kedves eldugott füves tisztáshoz! Itt már teljesen a fekete fenyő
(törzse palaszürke) és az erdei fenyő (a törzs alja rókavörös színű) az
uralkodó. A levegőben is érezni a gyanta illatát és érdemes a fa kérgét is
megtapogatni, milyen lemezesen foszlik le. A fenyő alapvetően egyetlen sudár
törzset nevel, nem ágazik el, kivéve, ha valamilyen betegség, vagy fagy a
csúcshajtását tönkre teszi: ilyenkor az oldalágak kelnek versenyre és sokszor
2-3 törzs is folytatódik. Keressünk ilyen fákat a környéken! A 10-15 éve sérült
fáknál sokszor még a kanyarulat is látszik, hogy az oldalág beáll a törzs
tengelyébe és onnan nő felfelé. A fenyő korát könnyen megállapíthatjuk anélkül,
hogy a törzsét elvágnánk és évgyűrűket számlálnánk. Mivel örvös ágállású és
évenként hoz egy-egy újabb szintet, csak ezeket az „emeleteket” kell a földtől a
csúcsig megszámlálnunk. Figyelem! Az elszáradt, vagy már csak a helyüket mutató
ágcsoportokat is számoljuk bele. Ez az alsó szárazság nem betegség, hanem a
tűlevelű fenyő koronája olyan jól záródik (egy sűrű fenyőerdőben nappal is
éjszakai sötétség lehet), hogy az alsóbb ágaktól elfogja a napfényt, s így azok
elszáradnak. A fenyő virága (nem termése!) a toboz. Sokszor évekig csücsül
fent az ágakon, mire megérleli benne a magot, ezért a szirmai úgymond
elfásulnak. Visszautunknál a meredek emelkedő tetején jobbra, de akár itt a
réten is, találhatók olyan tobozok, amelyeket mókus rágcsált meg (mint egy
almacsuma); vannak továbbá olyanok is, amelyeket a madarak borzoltak szét, hogy
csőrükkel a finom és tápláló (nekünk embereknek is!) fenyőmaghoz hozzájussanak.
A fenyőerdők sajátos madárvilágához tartozik a szép tollazatú Fenyőpinty, a
szerényebb Fenyőrigó, vagy a Keresztcsőrű, aki speciális csőrével egyetlen
mozdulattal fordítja ki a magot a toboz pikkelyei közül. Menjünk vissza a
gerincen a meredek ösvény tetejéig és ott jobbra fordulva folytassuk az utunkat
enyhén lefelé egy nagy Tölgyerdőben! Hamarosan egy zsákutca ágazik el balra,
sétáljunk be a vadászlesig és a vad-szóróig! A tölgyerdő önmagában is rengeteg
táplálékot ad a vadaknak, hiszen a fa termése, a makk, kedvenc csemegéje a
környéken is előforduló nagyvadaknak: Vaddisznónak, Szarvasnak, Őznek, de
szívesen eszi a Mókus is. Csemege számos madár számára is; pl. a Szajkónak, aki
mohósága és feledékenysége révén „ülteti” az erdőt, hiszen sokszor ejt el a
csőréből a sok makkból, máskor dióból, gesztenyéből, vagy ha el nem is ejti, de
eldugja későbbre, ám elfelejti a rejtekhelyet. Ráadásul a tölgyes otthona sok
gombának is (a környéken Pereszke, Nagy őzláb és Óriás pöfeteg fordul elő az
ehetőkből és Légyölő galóca a számunkra mérgezőkből – ám a vaddisznó számára ez
csemege). Idősebb fákon Taplót, vagy dekoratív Lepketaplót találhatunk. A
Tölgyes Magyarország őshonos fája, értékes, hosszú időt megélő faj. Száradó
leveleit csak tavasszal, hajtáskor veszti el, így nyáron is vastag avar borítja
az erdő alját, mintha csak ősz létezne lent. Ez jó búvóhely rágcsálóknak,
rovaroknak. A nagytestű – védett – Szarvasbogár hímje is előfordul itt nyár
elején, az őket hónapokkal túlélő nőstények később is. A korábban említett
nagyvadak éjszakai állatok, így napközben esetleg a nyomaikat (patanyom,
vadcsapás, szőrcsomók) lelhetjük meg. Vadászatukkor a vadász napokkal korábban
„beetet” a szóróra (pl. kukoricát szór ki, de alma, paprika széna, egyéb gabona
is lehet az élelem; Rókának lúdtojás,), majd este feltelepedik a lesre és ott
várja türelemmel a vadat. Szeptemberben a szarvasbikák udvarlási, párzási
szokásaikhoz kötődő szarvasbőgés hallható. Télen, mikor a lombok lehullanak és
átlátható az erdő, kevesebb a búvóhely, a hóban jól követhetők a nyomok, éjszaka
is világosabb van az erdőn, a vad bundája is vastagabb, szebb, és éhesebb is,
hiszen kevés a természetben található élelem – tehát jobban jönnek a kirakott
táplálékra, ilyenkor vannak a legeredményesebb vadászatok Tavasszal a fiatal
állatokat és mamájukat védi a vadászati törvény, ilyenkor nem szoktak lőni.
Egyetlen éjszakai ragadozó-madárként a Macskabagoly hallható a környéken.

Újból térjünk vissza a fő csapásra és folytassuk az utunkat, enyhén felfelé
a tölgyerdőben. Hamarosan egy T elágazáshoz érkezünk, itt forduljunk balra! Itt
már az akác és a bálványfa az uralkodó. Sajnos mindkét fa idegen a környéken. Az
akácot azért hozták be Amerikából kb. 200 éve, mert gyorsan nő (20 év után
vágásérett, szemben a tölgy vagy bükk 80-100 évével) ám emiatt sokszor kiszorít
minden más fajt. Ha benézünk az akácerdőbe, alig látunk más növényt,
aljnövényzetként is csak füvet. Ami még előfordul, mind nitrogén-kedvelő fajok:
Bodza, Nagy csalán. Ennek megfelelően az állatvilága is szegényesebb. A Bodza
cserjék fája erdészeti szempontból értéktelen, ám virága, termése gyógyteáknak,
üdítő italoknak is alapanyaga. A bálványfa bár nagyon dekoratív a hosszú nyélen
ülő szárnyas leveleivel, de egy értéktelen, használhatatlan fa. Ráadásul
semmilyen állat nem legeli le, mert keserű és büdös a levele. Az útra behajló
gallyak közül dörzsöljük csak meg egynek a levelét és szagoljuk meg! Így
védekezik a növényevő állatok ellen (csalán hangyasavval szúr meg minket, a
Csipkebokor a tüskéivel és bizony az akácnak is vannak tövisei).

Tavasszal
sok munkát ad a környékbeli méheknek a még levelesedés előtt tömegesen megjelenő
akácvirág. Mi magunk is kóstoljuk meg bátran, a csészelevelek tövében található
édes nektár finom csemege. Ezen a környéken koratavasztól őszig van a méheknek
munkája, mert az elsőként virágzó Korai juhar után az előbb említett Akácon át
az ősz közepéig virágzó Kanadai Aranyvesszőig sok-mindenről gyűjtögethetnek. Az
Aranyvessző is idegen gyomnövény, szép aranysárga virágának örülhetünk ugyan, de
közben sok nemesebb fajt kiszorít gyors, magas növésével. Itt-ott találkozhatunk
saras részekkel – szerencsére ritkán, mert a homokos dombságunk hamar elissza a
nedvességet – lehet, hogy az éjjel itt járt állatok patanyomait felfedezhetjük a
környéken. Hamarosan újabb kereszteződéshez érkezünk, ahol ismét balra kell
fordulnunk, enyhén lefelé tartó, homokos szekérúton. Jobbról a nemesebb és ehető
termésű növények közé tartozó Galagonya bokrokkal, olykor Kökénnyel
találkozhatunk, balról főleg Bodza és akác határolja az utat. Lágyszárúakból az
Aranyvessző, Hólyagos habszegfű, Vérehulló fecskefű, Vadmurok (a répa őse – pont
olyan a levele), Szamóca található. Előfordul az ehető, lóherére emlékeztető (de
annál bokrosabb, és szív alakú levelei is üde zöldebbek)

Madársóska. Az út
pereme pedig, ahogy egyre lejjebb érünk a völgybe, egyre magasabb lesz, mutatva,
hogy a nagy esőzésekkor, hóolvadáskor itt lezúduló, gyorsuló víz hogyan mélyíti,
vájja egyre mélyebbre az utat. A legmeredekebb részen már több méter magasak a
löszfalak mellettünk. Megfigyelhető a talaj rétegződése – fent a sötét humuszos
réteg, majd az élettelenebb homokos sávok vas (vöröses, rozsdás elszíneződés)
kalcium (fehér kirakódások, főleg egykori gyökerek mentén) és mangán (feketés
elszíneződések) kiválással. Jól láthatók a lágyszárú és fás-szárú növények
különböző gyökerei is, valamint a sok-sok földben élő állatka lyukai: kicsitől a
nagyig, férgektől a rágcsálókig.

Utunk a völgy alján élesen balra kanyarodik,
majd hamarosan a gyermektábor kerítése mellé érkezünk, ahol a piros kereszt
túristajelzés vezet ki a buszfordulóhoz. Érdemes még visszafordulva a Védett
terület tábláját megnézni, rajta a magyarországi védelem szimbólumával, a Nagy
kócsaggal.

BEI / Halász 2009.

2. TÚRA

A tábor főkapuján kilépve menjünk el a Paperdő utcáig (kb. 150m) és forduljunk
jobbra. Enyhén emelkedő, homokos, betonos úton indul sétánk. Az út igen kis
forgalmú, de azért számítani kell autókra! Jobbról modern, de szép építésű
újbarokk ház látható, frissen telepített szőlővel. Az apró ablakok, a tornác, a
nagy hátsó pince és melléképület a régi időket idézik. Hamarosan sűrű erdőbe
jutunk, balról elhagyva Győrújbarátot. Az út mentén balról az árokban Bodza,
Aranyvessző, Szeder, míg jobbról Tölgyesek, Akácosok váltják egymást. Sok helyen
megfigyelhető a lágyszárú, de magasba törő, kúszó Vadkomló és Vadszőlő. A
napfényért való küzdelem mindenütt jelen van a zöld növények között, az előbbi
fajok így próbálnak a fák koronájának árnyékából kibújni – sajnos sokszor ezzel
megfojtva a környezetük növényvilágát. Az utat végig Erdei szamóca, Madársóska
is szegélyezi, amelyek évszaktól függően virágukat vagy termésüket kínálják. A
tölgyerdő önmagában is rengeteg táplálékot ad a vadaknak, hiszen a fa termése, a
makk, kedvenc csemegéje a környéken is előforduló nagyvadaknak: Vaddisznónak,
Szarvasnak, Őznek, de szívesen eszi a Mókus is. Csemege számos madár számára is;
pl. a Szajkónak, aki mohósága és feledékenysége révén „ülteti” az erdőt, hiszen
sokszor ejt el a csőréből a sok makkból, máskor dióból, gesztenyéből, vagy ha el
nem is ejti, de eldugja későbbre, ám elfelejti a rejtekhelyet. Ráadásul a
tölgyes otthona sok gombának is (a környéken Pereszke, Nagy őzláb és Óriás
pöfeteg fordul elő az ehetőkből és Légyölő galóca a számunkra mérgezőkből – ám a
vaddisznó számára ez csemege). Idősebb fákon Taplót, vagy dekoratív Lepketaplót
találhatunk. A Tölgyes Magyarország őshonos fája, értékes, hosszú időt megélő
faj. Száradó leveleit csak tavasszal, hajtáskor veszti el, így nyáron is vastag
avar borítja az erdő alját, mintha csak ősz létezne lent. Ez jó búvóhely
rágcsálóknak, rovaroknak. A nagytestű – védett – Szarvasbogár hímje is előfordul
itt nyár elején, az őket hónapokkal túlélő nőstények később is. A tájidegen
akácot azért hozták be Amerikából kb. 200 éve, mert gyorsan nő (20 év után
vágásérett, szemben a tölgy vagy bükk 80-100 évével) ám emiatt sokszor kiszorít
minden más fajt. Ha benézünk az akácerdőbe, alig látunk más növényt,
aljnövényzetként is csak füvet. Ami még előfordul, mind nitrogén-kedvelő fajok:
Bodza, Nagy csalán. Ennek megfelelően az állatvilága is szegényesebb. A Bodza
cserjék fája erdészeti szempontból értéktelen, ám virága, termése gyógyteáknak,
üdítő italoknak is alapanyaga. Tavasszal sok munkát ad a környékbeli méheknek a
még levelesedés előtt tömegesen megjelenő akácvirág. Mi magunk is kóstoljuk meg
bátran, a csészelevelek tövében található édes nektár finom csemege. Ezen a
környéken koratavasztól őszig van a méheknek munkája, mert az elsőként virágzó
Korai juhar után az előbb említett Akácon át az ősz közepéig virágzó Kanadai
Aranyvesszőig sok-mindenről gyűjtögethetnek. Az Aranyvessző is idegen
gyomnövény, szép aranysárga virágának örülhetünk ugyan, de közben sok nemesebb
fajt kiszorít gyors, magas növésével.

Hamarosan jobbról szép tisztáshoz
érkezünk, – a jobbra térő úton fogunk majd sétánkból visszaérkezni – de mi
haladjunk tovább egyenesen a beton úton! A tisztás úttal határolt szélein
mindenhol buja Hamvas- és Feketeszederrel találkozhatunk, fogyasszuk bátran
ősszel érő finom gyümölcsét! Itt-ott csipkebogyó is van, ezek jobbára még
savanyúak, az első fagyok után válik finom édessé magas vitamintartalmú
termésük. A tisztás virágai között szép időben sok-sok rovarra lelhetünk,
lepkék, pókok, szöcskék, sáskák hadai keresik itt táplálékukat. Rövidesen szépen
rendezett kertek, házak közé érkezünk. Paperdő egykor önálló falu volt, most
Győrújbarát külterülete. Érdemes elidőzni egy-egy szépen rendbetett portánál,
megfigyelni valamely régi, vályogfalú, nádtetős parasztházat. Elgondolkodni az
egykori gazdák életén, mértékletességén. A házak falán, udvarukon sokhelyütt
régi mezőgazdasági és ház körüli szerszámok is láthatók. Majd mindenhol találunk
az udvaron Diófát (és az út mentén, meg az erdő belsejében is, hiszen Szajkó,
Varjú, Mókus mind-mind széthordja, elejti a magját), ősszel ennek lehullott
gyümölcséből is kóstoljunk! Őszre érik be a falu középtáján, jobbra ültetett
apró szemű, de zamatos „Parasztbarack” is. Nyáron a szederre emlékeztető termésű
Eperfáról kóstolhatunk (Paperdő elején, az úttól balra). Továbbhaladva az
egykori falu egyetlen utcáján felfelé, jobbról a korábban mindenkinek vizet adó
kerekes kutat elhagyva, majd elhaladva egykori magyar pásztor- és terelő-kutya
fajokkal (Komondor, Puli, Pumi) védett porták mellett, nemsokára elfogy a beton
és meredek, homokos mélylösz-útban folytatódik a túránk. A magas oldalfalak, az
elhagyott rókaluk, az izgalmasan kanyargó vastag gyökerek talán feledtetik a
kaptató nehézségét. A Sokoróban igen gyakoriak az ilyen mély-lösz utak, a nyúli
Szurdik vagy Vaskapu is ilyen, csak 15 m magas falakkal. A legmeredekebb részen
már több méter magasak a löszfalak mellettünk is. Megfigyelhető a talaj
rétegződése – fent a sötét humuszos réteg, majd az élettelenebb homokos sávok
vas (vöröses, rozsdás elszíneződés) kalcium (fehér kirakódások, főleg egykori
gyökerek mentén) és mangán (feketés elszíneződések) kiválással. Jól láthatók a
lágyszárú és fás-szárú növények különböző gyökerei is, valamint a sok-sok
földben élő állatka lyukai: kicsitől a nagyig, férgektől a rágcsálókig. Az út
tetején csillag alakú ötös elágazásnál várhatjuk össze egymást – balra egy szép
pincesorhoz, a Fehérkereszt horgashoz jutnánk; előre-fel a Magos hegy csúcsára,
előre-le a fenyvesen keresztül a nyúli sípálya ill. a Bakony lehetne a cél. Mi
forduljunk élesen jobbra és sétáljunk ki a hatalmas területű Prépostpusztai
rétre!

Rögtön az első szakaszról pazar kilátás nyílik Győrújbarátra,
Győrre és általában a Kisalföldre. Szépen látszik, hogy hogyan indulnak a Sokoró
lankái, és tiszta időben az É-NY, Ny felé nyitott réten elnézve, a látóhatáron,
tőlünk 100-150 km-re látszik a Kőszegi-, a Soproni-hegység, valamint az osztrák
Alpok magas hegyei. A vadvirágos rét, melyet nem művelnek, vegyszereznek,
egyszerűen csak olykor lekaszálnak, kitűnő vadászterület a környéken előforduló
Egerészölyvnek (talán most is láthatunk az égen körözni) és Karvalynak. Ők
fogdossák össze a mező rágcsálóit: cickányt, egeret, pockot. Éjszakai vendégként
Róka is előfordul és a nagyvadjaink (Vaddisznó, Szarvas, Őz), mint azt a réten
álló vadászlesből is sejteni lehet. Találkozhatunk
még a gazdag rovarvilágon kívül gyíkokkal és olykor, meglepő módon Vízisiklóval.
A rét jobb szélén haladva, követve a füves kocsiutat egy erdőszélre jutunk, majd
az út, az erdőben meredeken lefelé egy erős jobbkanyarral levisz minket a
Paperdei kövesút és a korábban említett tisztáshoz. Innen balra fordulva
ereszkedhetünk le a falu széléhez és a táborhoz.
BEI / Halász 2009.