Szalóki Géza

Kulturális Bizottság elnöke, Szociális Bizottság tagja, Ügyrendi Bizottság tagja

Elérhetőségek

  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Facebook: https://www.facebook.com/szalokigeza

Bemutatkozás

1959. augusztus 1-én születtem. Az általános iskolát az akkori Kisbaráton végeztem. Később a Jedlik Ányos Szakközépiskola kitűnő alapot adott további tanulmányaimhoz. Érettségi után irodagép műszerészként tanul-tam tovább, majd a budapesti székhelyű Információ Technika Vállalathoz kerültem Győrbe.

Már akkor nagyon érdekelt a kibontakozóban lévő irodai számítástechnika, és mindent megtettem, hogy erre a vonalra kerülhessek. Egy országos versenyen elért eredményemnek és a munkámnak köszönhetően cégem beiskolázott Berlinbe a Robotron vállalathoz. Így kezdhettem el számítástechnikával foglalkozni. Később dolgoztam osztrák-magyar ve-gyes vállalatnál, majd magánvállalkozásnál is. 1997-től saját számítástechnikai céget működtettem és 2024-ben innen mentem nyugdíjba.

2008-ban középfokú „Rigó utcai” angol nyelvvizsgát tettem. 1998 és 2002 között a Győrújbaráti képviselő testület tagja voltam. 2014 és 2019 között, mint polgármester szolgáltam a szülőfalumat. Fontosnak tartottam a lengyel-magyar barátság erősítését, ezért kötöttünk testvértelepülésí szerződést ciklusomban Kozieglowy járással.

Jelenleg ismét képviselő vagyok, és a kulturális bizottságot vezetem. 

Feleségemmel, Pozsgai Kornéliával – aki 2015-óta a helyi álltalános iskolában tanít - 1985 óta boldog házasságban élünk. Gyermekünk sajnos nem született, így az általunk alapított Csobolyó Néptánc Együttes szinte a családunkká vált. Az együttest 16 évig vezettem, s mindketten 20 évig tanítottunk itt. A Csobolyó 15 év elteltével irányításom alatt a kollégák, a szülők és szponzorok segítségével az ismeretlenségből az ország egyik legjobb együttesévé vált, s szinte egész Európát bejárta.

Alapító tagja vagyok a Nagybaráti Oskolát megmentő egyesületnek és tagja vagyok a baráti Rotary Klubnak is. A baráti dalkörben 2014 óta éne-kelek. Szabadidőmben szívesen foglalkozom csillagászattal és több évtizede amatőr sportlövő is vagyok. Fotósként a falut és a falu kulturális eseményeit gyakran örökítem meg.

Kitüntetéseim:

  • 1998 - Az baráti iskola kuratóriumától a „Jó tanár” kitüntető cím
  • 2004 - Győrújbarátért kitüntető cím
  • 2006 - Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért kitüntetés
  • 2006 - Győrújbarát díszpolgára
  • 2011 - Győr-Moson-Sopron Megye oklevele a Csobolyó megalapításáért
  • 2017 - A "Szent György" díj kitüntetés a Győri Rendőrkapitányságtól

Képek


Győrújbarát Község Önkormányzata
9081 Győrújbarát, Liszt Ferenc u. 9.

Telefon: +36-96/543-651
Mobil: +36-20/457-8084
E-mail: titkarsag@gyorujbarat.hu

GYŐRÚJBARÁT APP

Győrújbarát hivatalos mobilalkalmazása elérhető iOS és Android készülékeken. Naprakész hírekkel, eseményekkel és fontos információkkal segíti a lakosokat.

mobil-menu-logo.png