Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a 2026/2027-es nevelési évre az óvodás korú gyermekek jelentkezése 2026. április 22-én (szerdán) 08.00–18.00 óráig, valamint 2026. április 23-án (csütörtökön) 08.00–16.00 óráig történik a Győrújbarát, Liszt Ferenc utca 26. szám alatti igazgatói irodában.
Ezeken a napokon kell beíratni azokat a gyermekeket, akik 2026. augusztus 31-ig betöltik legalább a harmadik életévüket, és még nem rendelkeznek óvodai jogviszonnyal. Kérjük a szülőket, hogy az év közbeni felvételi igényeket is ekkor jelezzék, amelyek azon gyermekekre vonatkoznak, akik 2026. augusztus 31-e után töltik be harmadik életévüket.
Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy az év közbeni felvételi igényeket (azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2026. augusztus 31-e után töltik be a 3. életévüket, vagyis előfelvételis jelentkezők) is a fenti időpontban szíveskedjenek jelezni az óvodában.
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermekét kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pontja alapján szabálysértést követ el.
A napi négy órában óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermek szülője, ha a gyermeke óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját (2026. április 23.) követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt.
A szülő- tárgyév április 15. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben,-ha a szülő a gyermek 4. életévének betöltését megelőzően már kérelmezte, úgy újabb kérelem alapján annak az évben az augusztus 31. napjáig amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti a Kormány rendeletében kijelölt szerv (felmentést engedélyező szerv) felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
A jelentkezéshez szükséges iratok:
A jelentkezés módja:
Az óvodai felvétel tárgyában hozott döntés közlésének határnapja legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot (2026. április 23.) követő 30. nap. (20/2012 (VII.31.) EMMI rendelet 20 § (4) bekezdés a) b) pontja).
Az óvodaigazgató írásbeli döntése ellen a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő a közléstől számított tizenöt napon belül illetékmentes fellebbezési kérelmet nyújthat be a fenntartóhoz (jegyzőhöz) címezve az óvoda igazgatójánál.
A fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést.
Győrújbarát, 2026. március 16.
Gallainé Czeiter Ildikó
Tájékoztató
|
20260316-ovodai-beiratkozas-a-2026-2027-es-nevelesi-evre.pdf
Népszerű |
2026.03.19. |
Óvoda felvétel iránti kérelem és egyéb szükséges nyilatkozatok:
|
ovoda-felvetel-iranti-kerelem-es-egyeb-szukseges-nyilatkozatok.docx
Népszerű |
2026.03.19. |
Győrújbarát Község Önkormányzata
9081 Győrújbarát, Liszt Ferenc u. 9.
Telefon: +36-96/543-651
Mobil: +36-20/457-8084
E-mail: titkarsag@gyorujbarat.hu
Győrújbarát hivatalos mobilalkalmazása elérhető iOS és Android készülékeken. Naprakész hírekkel, eseményekkel és fontos információkkal segíti a lakosokat.