Aktuális

Megújult Győrújbarát honlapja!

Megújult Győrújbarát honlapja!

Hosszú előkészítő munka, számos egyeztetés és jelentős tartalomfeldolgozás eredményeként megújult Győrújbarát hivatalos weboldala: a gyorujbarat.hu! A fejlesztés során a célunk az volt, hogy egy korszerű, átlátható és könnyen használható felület jöjjön létre, amely a településünk életének valamennyi fontos területét összefogja.

A korábbi honlap szerkezetét teljesen átalakítottuk, és az alapoktól építettük újra. A hatalmas mennyiségű információ rendezése során kiemelt szempont volt az, hogy az oldalra látogatók gyorsan és egyszerűen megtalálják a számukra fontos tartalmakat.

Minden, négy fő területre bontva

Az új honlap négy fő menüpont köré szerveződik:

  • Aktuális – itt találhatók a legfrissebb hírek, közlemények és tájékoztatások - amiket kategorizálunk és fontosság szerint emelünk ki.
  • Önkormányzat – ebbe a menüpontba rendeztük a településsel, a település működésével kapcsolatos információkat; többek között a képviselő-testületi- és bizottsági ülések anyagait, valamint az önkormányzat munkáját bemutató tartalmakat.
  • Hivatal – ez a menüpont nyújt segítséget a személyes- és az online ügyintézéssel kapcsolatban; valamint ez a letölthető nyomtatványok és dokumentumok gyűjtőhelye is.
  • Mindennapok – a helyi intézmények és közösségek, a kultúra, a sport, a hitélet, valamint a Baráti Hírmondó kiadvány tartalmai kaptak helyet ebben a menüpontban.

A könnyű navigáció érdekében a tartalmakat a legtöbb helyen hivatkozással kapcsoltuk egymáshoz, így például hírek témakörökhöz és szervezetekhez is kapcsolhatók; vagy ugyanígy a képviselők adatlapjairól - tagságuk szerint - elérhetők a bizottsági oldalak és fordítva.

...hogy pontosan mi hol található az oldalon, az Oldaltérkép-en tekinthető át.

Modern megjelenés és új funkciók

A megújult weboldal Győrújbarát arculatához igazodó színvilágot kapott, amely egységes és könnyen felismerhető megjelenést biztosít. A kezdőlapot egy látványos drónvideós háttér teszi még hangulatosabbá. A felvétel-részletek a Győrújbaráti Önkéntes Tűzoltó Egyesület videóiból származnak, ezúton is köszönjük a közreműködést!

Kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a honlap minden eszközön kényelmesen használható legyen: az oldal teljes mértékben reszponzív, így a funkciói mobiltelefonon és táblagépen ujjal navigálva is böngészhetők!

A honlapon található telefonszámok szinte mindegyike kattintható, így mobilról megynyitva az oldalt a számok egy tapintásra, azonnal hívhatók!

A tartalmakhoz (aktuális hírekhez és ügyintézéshez) csatolt dokumentumok kezelése, gyors áttekintése egyszerűbbé vált: amennyiben egy hírhez (vagy bármilyen tartalomhoz) PDF melléklet tartozik, az letöltés nélkül, közvetlenül a böngészőből megnyitható, nagyítható és olvasható. Ez különösen mobil eszközökön lesz kényelmes és gyors.

A hírekhez a honlap szerkesztői felületén kialakításra került egy folyamatosan bővülő képtárat, így törekedünk arra, hogy ne forduljon elő kép-ismétlődés - ezzel segítve tartalmak könnyű áttekinthetőségét.

A kiadványok - mint például a Baráti Hírmondó, vagy mint a Település Arculati Kézikönyv - online lapozgatható (mobilon nagyítható, ujjal mozgatható) formátumban kerültek fel az oldalra - de természetesen a tartalmak PDF formátumú letöltésre is lehetőség van.

Tipp: A honlap főoldalára bármely tartalomból való visszatéréshez bal felül megjelenő címerre (vagy az ugyanitt látszódó Győrújbarát feliratra) kattintva lehet visszajutni. Az oldal tetejére való gyors visszajutásban a jobb oldali alsó felfelé mutató nyíl segít.

Intelligens keresés

A honlap fejlett keresőfunkciót kapott (elérhető a jobb felső sarokban lévő nagyító ikonra kattintva), amely segít az információk gyors szűrésében. A keresés gépelés után ENTER-el indítható. Elgépelés esetén az oldal javaslatot tesz az elírt szóhoz leginkább kapcsolódó kifejezés újbóli keresésére. Ezután a találati listából elérhető céloldalon halványsárga kiemeléssel kerül megjelölésre a a keresett szót a tartalomban - hogy még könnyebben észrevehető legyen a tartalmak között keresett információ.

Külső integrációk

A megújult weboldalt úgy alakítottuk ki, hogy támogasson minden modern platformot és megoldást, hogy azok egyszerűen és reszponzív módon legyenek beágyazhatók a tartalmakba, színesebbé, látványosabbá téve azokat, valamint összefogva őket. Így a harmadik féltől származó anyagok, mint a videók; de például a Google Streetview utcaképek is könnyen beilleszthetők. Utóbbiak például Szavazókörök oldalán segítik az interaktív tájékozódást.

A képviselő-testületi ülések anyagai szintén jelentősen megújultak: az ülések dátum szerint csökkenő sorrendben listázhatók, visszakereshetők. Az oldalakon szerepelnek a napirendi pontok (melyek között keresni is lehet), kapcsolódó jegyzőkönyvek, valamint beágyazásra kerültek az ülések videófelvételei is.

A közelmúltban megjelent Győrújbarát mobilalkalmazás számára egy önálló bemutatkozó oldal is készült: ez az app.gyorujbarat.hu Az oldal megnyitva az érdeklődők gyorsan és kényelmesen letölthetik és telepíthetik eszközeikre a Győrújbarát alkalmazást. (Az oldal mindig az ahhoz az eszközhöz kapcsolódó app-áruházaban lévő letöltést ajánlja fel, amelyről a látogató érkezik.)

A Mindennapok menüből kényelmesen megnyitható a közelmúltban indult gyorujbaratiak.hu lingyűjtemény, ami minden fontosabb helyi  hivatkozás, egyesület, klub, cég és vállalkozás hivatkozásait (honlapjának, közösségi oldalainak elérhetőségét) tartalmazza.

Akadálymentesítés

Az új honlap több akadálymentesítési funkcióval is bővült: elérhető rajta például a nagy kontrasztú megjelenítés, a szín invertálás, melyek a gyengénlátóknak készültek; valamint a gépi-felolvasás funkció, amely látássérültek számára segíti a tartalmakhoz való könnyebb hozzáférését és használatot.

Zárszó

Bízunk benne, hogy a megújult gyorujbarat.hu hatékonyan segíti majd Győrújbarát lakosságának tájékozódását és a jövőben a települési információk első számú online forrásaként szolgál majd minden helyi számára! A honlapot a tartalmailag és funkcionálisan is folyamatosan fejlesztjük, tökéletesítjük - lépést tartva az igényekkel és követve a felhasználói visszajelzéseket!

Akik a honlap kialakításában részt vettek:

Horváth Attila (struktúra-tervezés), Timár Mátyás (struktúra és arculattervezés, webfejlesztés és tartalomfeltöltések), Szalóki Géza (projektkoordináció és fotók), dr. Szalma-Milkovits Eszter és dr. Józsa Viktória (hivatali anyagok valamint tartalmi-revízió).


Győrújbarát Község Önkormányzata
9081 Győrújbarát, Liszt Ferenc u. 9.

Telefon: +36-96/543-651
Mobil: +36-20/457-8084
E-mail: titkarsag@gyorujbarat.hu

GYŐRÚJBARÁT APP

Győrújbarát hivatalos mobilalkalmazása elérhető iOS és Android készülékeken. Naprakész hírekkel, eseményekkel és fontos információkkal segíti a lakosokat.

mobil-menu-logo.png