A Gyurgyalag utcában található meredek löszfal már régóta biztosít élőhelyet ezeknek a fokozottan védett madaraknak. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügye Felügyelőség (KÖTEVIFE) információi szerint az utóbbi években komoly degradáció figyelhető meg, gyomosodás, a fal omlása, és emberi zavarás is veszélyezteti a löszfal, és ezzel együtt a populáció hosszú távú fennmaradását is.
A korábban 60 m2-re becsült löszfal nagysága mára majd a hatodára csökkent.
A gyurgyalag (Merops apiaster) fokozottan védett madárfajunk, egyedenként 100.000 Forint az eszmei értéke. Ez önmagában indokolja, hogy a szóban forgó gyurgyalag-telepet bekerüljön Győrújbarát települési értéktárába.
A Magyar Madártani Egyesület kisalföldi csoportjának felmérésének adatai a szóban forgó löszfalban élő populációról
- 2000-ben: 24 üreg, 2 pár gyurgyalag
- 2001-ben: 42 üreg, 2 pár gyurgyalag
- 2002-ben: 40 üreg, 4 pár gyurgyalag
- 2003-ban: 35 üreg, 5 pár gyurgyalag
- 2004-ben: 30 üreg, 4 pár gyurgyalag
- 2005-ben: 75 üreg, 6 pár gyurgyalag
- 2006-ban: 62 üreg, 5 pár gyurgyalag
- 2007-ben: 50 üreg, 4 pár gyurgyalag
- 2009-ben: 52 üreg, 0 pár gyurgyalag
- 2011-ben: 33 üreg, 7 pár gyurgyalag
- 2012-ben: 26 üreg, 4 pár gyurgyalag
- 2013-ban: 16 üreg, 8 pár gyurgyalag
Felmérőink gyakorlatilag minden évben az alábbi veszélyeztető tényezőket jegyezték még fel a teleppel kapcsolatban: partfal gyomosodás, - partfal ledőlése, közvetlen emberi zavarás
